Közos otthonunk a zene |
A népes énekkart és a közönséget Kapor János gyárvárosi plébános és Fazakas Csaba, a helyi RMDSZ művelődési alelnöke köszöntötték. „A Szórványnapok zárórendezvénye a mai koncert – mondta Fazakas Csaba –, amelyre a Millenniumi templomban, a temesvári magyarság kulturális fellegvárában kerül sor, ahol a Szentegyházi Gyermekfilharmónia felejthetetlen koncertjére és Tolcsvay László Magyar miséjének emlékezetes előadására is sor került.” Antal Mátyás karigazgató vezényletével a Nemzeti Énekkar Liszt Ferenc, Bartók Béla és Kodály Zoltán halhatatlan kórusműveit szólaltatta meg, a kortárs magyar zeneszerzők közül Orbán György és Csemiczky Miklós művei csendültek fel. A hallgatóság Adrian Pop Kolindáinak és Rahmanyinov Vecsernyék Op. 37. című műve részleteinek, majd a ráadásban népszerű kórusműveknek tapsolhatott. A Nemzeti Énekkar előadását Balázs Ágnes orgonajátéka kísérte. A jótékonysági koncert alkalmából befolyt adományokat a Millenniumi templom felújítására fordítják. Pataki Zoltán, Nyugati Jelen 2013. 11. 24. |